Sóvárgás Isten után

1 Dávid zsoltára, abból az időből, amikor Júda pusztájában volt.

2 Ó, Isten, te vagy Istenem,

hozzád vágyakozom!

Utánad szomjazik lelkem,

utánad sóvárog testem,

mint kiszikkadt, kopár, víztelen föld.

3 Így nézek rád a szentélyben,

hogy lássam hatalmadat és dicsőségedet.

4 Mert szereteted az életnél is jobb,

ajkam téged dicsőít.

5 Ezért téged áldalak, amíg élek,

nevedet imádva emelem föl kezem.

6 Mintha zsíros falatokkal

laktam volna jól,

úgy ujjong az ajkam, és dicsér a szám.

7 Fekvőhelyemen is rád gondolok,

minden őrváltáskor rólad elmélkedem.

8 Mert te voltál a segítségem,

szárnyad árnyékában ujjongok.

9 Ragaszkodik hozzád lelkem,

jobboddal támogatsz engem.

10 De akik pusztulásomra törnek,

a föld mélyébe kerülnek.

11 Kardélre hányják őket,

sakálok eledelévé lesznek.

12 De a király örül Isten előtt.

Dicséretet mondanak,

akik rá esküsznek,

a hazugok szája azonban bezárul.

—https://d1b84921e69nmq.cloudfront.net/169/32k/PSA/63-0107456303df44b411cc140ca08ca6ca.mp3?version_id=920—