Ézsaiás 53

1 Ki hitte volna el, amit hallottunk,

és azÚrkarjának ereje ki előtt volt nyilvánvaló?

2 Mint vesszőszál sarjadt ki előttünk,

mint gyökér a szikkadt földből.

Nem volt neki szép alakja,

amiben gyönyörködhettünk volna,

sem olyan külseje,

amiért kedvelhettük volna.

3 Megvetett volt, és emberektől elhagyatott,

fájdalmak férfia, betegség ismerője.

Eltakartuk arcunkat előle,

megvetett volt, nem törődtünk vele.

4 Pedig a mi betegségeinket viselte,

a mi fájdalmainkat hordozta.

Mi meg azt gondoltuk,

hogy Isten csapása

sújtotta és kínozta.

5 Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket,

bűneink miatt törték össze.

Ő bűnhődött, hogy nekünk

békességünk legyen,

az ő sebei árán gyógyultunk meg.

6 Mindnyájan tévelyegtünk,

mint a juhok,

mindenki a maga útját járta.

De azÚrőt sújtotta

mindnyájunk bűnéért.

7 Amikor kínozták, alázatos maradt,

száját sem nyitotta ki.

Mint a bárány, ha vágóhídra viszik,

vagy mint a juh,

mely némán tűri, hogy nyírják,

ő sem nyitotta ki száját.

8 Fogság és ítélet nélkül hurcolták el,

de kortársai közül ki törődött azzal,

hogy amikor kiirtják a földön élők közül,

népe vétke miatt éri a büntetés?!

9 A bűnösök közt adtak sírt neki,

a gazdagok közé jutott halála után,

bár nem követett el gonoszságot,

és nem beszélt álnokul.

10 AzÚrakarata volt az,

hogy betegség törje össze.

De ha fel is áldozta magát jóvátételül,

mégis meglátja utódait, sokáig él.

AzÚrakarata célhoz jut vele.

11 Lelki gyötrelmeitől megszabadulva,

elégedetten szemléli majd őket.

Igaz szolgám sokakat tesz igazzá ismeretével,

és ő hordozza bűneiket.

12 Ezért a nagyok között

adok neki részt,

a hatalmasokkal együtt

részesül zsákmányban,

hiszen önként ment a halálba,

hagyta, hogy a bűnösök közé sorolják,

pedig sokak vétkét vállalta magára,

és közbenjárt a bűnösökért.

—https://d1b84921e69nmq.cloudfront.net/169/32k/ISA/53-b0b9a43b59ed94707c8e583b1004ccc2.mp3?version_id=920—