Isten Izráel megváltója

1 De most így szól azÚr,

a te teremtőd, Jákób,

a te formálód, Izráel:

Ne félj, mert megváltottalak,

neveden szólítottalak, enyém vagy!

2 Ha vízen kelsz át, én veled vagyok,

és ha folyókon, azok nem sodornak el.

Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg,

a láng nem éget meg téged.

3 Mert én, azÚrvagyok a te Istened,

Izráel Szentje, a te szabadítód!

Kárpótlásul adom érted Egyiptomot,

Etiópiát és Szebát adom helyetted.

4 Mivel drágának tartalak

és becsesnek, és mivel szeretlek,

embereket adok helyetted,

életedért cserébe nemzeteket.

5 Ne félj, mert én veled vagyok!

Napkeletről visszahozom gyermekeidet,

és napnyugatról összegyűjtelek.

6 Ezt mondom északnak: Add ide! –

és délnek: Ne tartsd fogva!

Hozd ide fiaimat a messzeségből,

leányaimat a föld széléről,

7 mindenkit, akit rólam neveztek el,

akit dicsőségemre teremtettem,

formáltam és alkottam.

Istenen kívül nincs más szabadító

8 Hozd ki a népet,

amely vak, pedig van szeme,

és süket, pedig van füle!

9 Gyűljön egybe minden nép,

jöjjenek össze a nemzetek!

Ki tudja közülük megmondani

és tudtunkra adni, hogy mi volt régen?

Állítsák elő tanúikat, bizonyítsák igazuk,

hogy aki hallja, azt mondja rá: Úgy van!

10 Ti vagytok a tanúim – így szól azÚr–,

és az én szolgám, akit kiválasztottam,

hogy megismerjetek, higgyetek bennem,

és megértsétek, hogy csak én vagyok.

Előttem nem lett isten,

és utánam sem lesz!

11 Én, én vagyok azÚr,

rajtam kívül nincs szabadító.

12 Én mondtam meg, hogy megszabadítalak,

én hirdettem, nem valami idegen isten.

Ti vagytok a tanúim – így szól azÚr–,

hogy én Isten vagyok.

13 Ezután is csak én leszek!

Nincs, aki kezemből kiragadjon,

ha én cselekszem, ki másíthatja meg?

Isten utat készít népének a pusztán át

14 Ezt mondja azÚr,

megváltótok, Izráel Szentje:

A ti érdeketekben küldök Babilonba,

letöröm az összes zárat,

a káldeusok pedig jajveszékelnek.

15 Én, azÚrvagyok a ti szentetek,

Izráel teremtője, a ti királyotok.

16 Ezt mondja azÚr,

aki utat készített a tengeren,

ösvényt a hatalmas vízen át,

17 aki hagyta, hogy kivonuljanak

a harci kocsik és lovak,

a hadsereg és a harcosok,

és most ott feküsznek,

nem kelnek föl többé,

elaludtak, elhamvadtak,

mint a mécses:

18 Ne a régi dolgokat emlegessétek,

ne a múlton tűnődjetek!

19 Mert én újat cselekszem,

most kezd kibontakozni –

talán nem tudjátok?

Már készítem az utat a pusztában,

a sivatagban folyókat fakasztok.

20 Még a mezei vadak is

dicsőíteni fognak engem,

a sakálok és a struccok is,

mert vizet fakasztok a pusztában

és folyókat a sivatagban,

hogy inni adjak választott népemnek,

21 a népnek, amelyet magamnak formáltam,

hogy hirdesse dicséretemet.

Izráel hűtlensége

22 De nem engem hívtál segítségül, Jákób,

nem értem fáradoztál, Izráel!

23 Nem nekem hoztál

bárányt égőáldozatul,

véresáldozataiddal

nem engem dicsőítettél.

Nem én voltam,

akinek ételáldozattal szolgáltál,

nem én voltam,

akiért tömjénezéssel fáradoztál.

24 Nem nekem vettél

drága pénzen jó illatú nádat,

nem engem árasztottál el

véresáldozataid kövérjével.

Bizony, nekem csak

vétkeiddel szolgáltál,

énértem csak bűnökkel fáradoztál.

25 Én, én vagyok az, aki eltörlöm mégis

álnokságodat önmagamért,

és vétkeidre többé nem emlékezem.

26 Panaszod van ellenem?

Akkor törvénykezzünk!

Mondd csak el, amivel igazolhatnád magad!

27 Már ősatyád is vétkezett ellenem,

és szószólóid elpártoltak tőlem.

28 Ezért vetettem el a szentély fejedelmeit,

hagytam, hogy pusztítsák Jákóbot,

és káromolják Izráelt.

—https://d1b84921e69nmq.cloudfront.net/169/32k/ISA/43-78aeedb5fd07a7ac63ac802a063dd49f.mp3?version_id=920—