Ezékiás gyógyulása és hálaéneke
1 Abban az időben Ezékiás halálosan megbetegedett. Ézsaiás próféta, Ámóc fia elment hozzá, és ezt mondta neki: Így szól azÚr: Rendelkezz házadról, mert meghalsz, nem maradsz életben!
2 Ezékiás erre arcát a fal felé fordítva imádkozott azÚrhoz,
3 és ezt mondta: Ó,Uram, ne feledkezz meg arról, hogy én híven és tiszta szívvel jártam a színed előtt, és azt tettem, amit jónak látsz! És Ezékiás keservesen sírt.
4 Ekkor így szólt azÚrigéje Ézsaiáshoz:
5 Menj, és mondd meg Ezékiásnak: Így szól azÚr, ősatyádnak, Dávidnak Istene: Meghallgattam imádságodat, láttam, hogy könnyeztél. Ezért megtoldom napjaidat még tizenöt évvel.
6 Asszíria királyának a kezéből pedig kiszabadítalak téged meg ezt a várost, és pajzsa leszek ennek a városnak.
7 Ez lesz annak a jele, hogy teljesíti azÚrazt az igét, amelyet kijelentett:
8 visszatérítem az árnyékot tíz fokkal Áház napóráján, azokon a fokokon, amelyeken már áthaladt. És visszatért a napórán az árnyék tíz fokkal azokon a fokokon, amelyeken már áthaladt.
9 Ezékiásnak, Júda királyának a följegyzése abból az időből, amikor beteg volt, de fölgyógyult betegségéből:
10 Már azt gondoltam,
hogy életem delén kell átmennem
a holtak hazájának kapuin,
megfosztva még hátralévő éveimtől.
11 Azt gondoltam,
hogy nem látom többé
azUrat az élők földjén,
nem láthatok többé embert
a világ lakói között.
12 Hajlékomat lebontják,
mint a pásztorok sátrát,
megfosztanak tőle.
Összetekeri életemet,
mint takács a kész vásznat,
elvágja azÚréletem fonalát;
még egy nap talán, de aztán az éjjel biztosan végez velem!
13 Reggelig igyekeztem megnyugodni,
de úgy törte össze minden csontomat,
mint az oroszlán;
még egy nap talán, de aztán az éjjel biztosan végez velem!
14 Csipogtam, mint a fecske vagy a rigó,
úgy nyögtem, mint a galamb.
Szemeim bágyadtan néztek a magasba:
Uram, szenvedek, segíts rajtam!
15 Mit szóljak? Hiszen amit megmondott,
azt tette velem.
Messze elkerül az álom
lelkem keserűségére.
16 Uram, az éltet mindenkit,
és engem is az éltet,
hogy te majd megerősítesz és meggyógyítasz engem!
17 Bizony, javamra vált
a nagy keserűség.
Hiszen megmentettél
az enyészet vermétől,
és hátad mögé vetetted
minden vétkemet.
18 Mert nem a holtak hazájában
magasztalnak téged,
nem a halottak dicsőítenek,
akik már leszálltak a sírba,
hűségedben nem reménykedhetnek.
19 Az élő, csak az élő magasztalhat téged,
akárcsak én most.
Az apák tanítják fiaiknak,
hogy te hűséges vagy.
20 Megszabadított engem azÚr,
pengessük hát a lantot
azÚrházában
egész életünkben!
21 Ézsaiás azután ezt mondta: Hozzatok egy csomó préselt fügét, tegyétek rá a kelevényre, és életben fog maradni.
22 Ekkor kérdezte Ezékiás: Mi lesz a jele, hogy fölmehetek azÚrházába?
—https://d1b84921e69nmq.cloudfront.net/169/32k/ISA/38-ec843525f1bf764e60bc97cb56db499e.mp3?version_id=920—